Delfin Sportegyesület Székesfehérvár - 2018. Február 20. Kedd, Aladár, Álmos napja van.

Archívum - 2000 Vigyázat, mélyvíz! Csak úszóknak - a legjobbaknak! Dániel András a Magyar Úszó Szövetség edzõbizottságában


Most képzeljék el azt az egyáltalán nem túl szívderítõ helyzetet, hogy munkahelyükön - legyenek akár bérelszámolók vagy géplakatosok - állandóan a világszínvonalhoz mérik a teljesítményüket. Lássuk be, egy ilyenfajta megmérettetésbõl nem lehet jól kijönni! Márpedig egy magyar úszóedzõ munkájának - legyen bár amúgy nagyszerû ember, jó apa egyáltalán: egy jó fej - végsõ kitekintése mindig a világcsúcsra az olimpiai bajnoki címre esik. (Mégpedig századmásodpercnyi pontossággal mérhetõ módon.)

Ráadásul Dániel Andrásnak, a Delfin-Lászlóvill SE vezetõedzõjének a '70-es évek elején, amikor pályafutását kezdte, mindössze 60 km-t kellett utaznia, ha azt a bizonyos világszínvonalat óhajtotta megtekinteni testközelben. Budapesten ugyanis akkoriban kezdõdött a magyar úszósport legújabb és máig tartó aranykora. Hargitay Andrástól Kovács Ágnesig, Széchy Tamás és Kiss László vezényletével. Nincs mese, a magyar szurkolók, sportvezetõk - az összes érintett - szemében õk a mérce.

Jól tudom, pályája kezdetén Dániel András is arról álmodozott, hogy tanítványai tiszteletére játsszák a Himnuszt, a fél ország pedig meghatottan könnyezik. Sõt! Nem csak álmodozott, sokat - nagyon sokat! - tett is érte, hogy így legyen. Úgy tûnt, megy is a dolog. Hisz' az akkor még létezõ Alba Volán SC versenyzõi - amúgy elképesztõen szerény felkészülési lehetõségek között - egyre jobban úsztak, sõt néhányuk a nemzetközi sikerek határáig is elért. 

Hol a határ?

És itt most éppen errõl van szó. A határról. Merthogy azt senki sem vitatja, hogy úszni jó dolog. Egészséges, meg minden. De amikor elõször merül fel, hogy egy fiatal sportoló nyaralni menjen-e, vagy edzõtáborba, az már egy más kategória. Egy edzõ, egy nevelõ felelõssége ilyenkor megsokszorozódik. Mert mit mondhat? Fiam, lányom - nézze anyuka! - tegyenek fel mindent egy lapra, hozzanak egy civil számára elképzelhetetlen nagyságú áldozatot, és én garantálom, hogy a gyerek világhírû lesz. (Erre persze egyáltalán nem létezik biztosíték.) Vagy mondhatja azt, hogy gyerekek, az élet szép! Sportolni jó, de ennyit nem ér az egész. Akkor meg nincs eredmény -középszintû sem - és nincs támogatás. Ördögi kör, és szerintem minden edzõ csak egyfajta választ adhat: olyant amely után nyugodtan nézhet tükörbe.

Egyszer Széchy lámás, a legendás úszópápa azt mondta nekem Dániel .Andrásról: figyeld meg õ lesz az utódom. (Nem csekélység!) így visszatekintve elmondható, hogy Dániel legalább háromszor belevágott ebbe a nagyon kemény fába. Lássuk be, fejszéje eleddig mindannyiszor kicsorbult. Hajlamos vagyok azt gondolni, hogy nem elsõsorban az õ hibájából. Mert nézzük csak: az Alba Volán úszószakosztálya egyszerûen megszûnt. Aztán a saját házában felépített magánuszoda elõzte meg - elsõsorban üzleti szempontból - a korát, s most a városi uszodában a munka csak félúton tart.

Még mielõtt tovább mennénk, szögezzünk le valamit: Dániel András kiváló edzõ, úszói a Delfin-Lászlóvill SE színeiben már eddig is szép eredményeket értek el, így hát a pályafutás akár sikertörténetként szemlélhetõ. Csak hát a Himnusz, a régi álmuk... Ügy érzem - talán pontosabban azt mondani: remélem - ezekrõl még mindig nem mondott le. 

Edzõ és bizottság, vagy edzõbizottság

Itt állunk hát a válaszúton. Adott egy ereje teljében lévõ. minden tekintetben megállapodott férfi, aki - ez meggyõzõdésem - kiváló szakember.

(Ne feledjük Széchy Tamás és Kiss László tanítványa!) Akár a csúcsra, a legmagasabb csúcsra is törhetne. De vajon akar-e? Mert hál legyünk õszinték, nagyon nagy áldozatkészség kell ahhoz, hogy valaki túl az ötvenen, hajlandó legyen még egyszer feltenni mindent egy lapra. Hogy egy kicsit szemléletesebb legyek: Kiss László elmaradhatatlan fapapucsa több mint negyven éven át ott csattogott hajnaltól késõ estig a medence partján. Nincs szabadság, nincs hétvége, egyáltalán semmi sincs, ami egy normális embert úgy általában elégedetté, netán boldoggá tehet.

így hát amikor hírül véttem, hogy Dániel Andrást a Magyar Úszó Szövetség szakmai csúcs-szervezete, az edzõbizottság tagjai sorába választónak,: azt kérdeztem - tõle és magamtól -, hogy ez most akkor 1 egy tisztességesen végigcsinált pályafutás megkoronázása vagy valaminek a kezdete?

A választ egyértelmû volt Dániel András nem adta fel régi álmait, a bizottsági tagság nem önmagában fontos tehát, hanem a fehérvári medence partján megtestesülõ lehetõségek okán. Ez nagyon felelõsségteljes elhatározás, pláne ha egy ilyen már-már fogadalmat nyilvánosan vállal az ember. Számon kérhetõ ugyanis.

Van azonban a dolognak egy másik oldala is. Jelesül: a lehetõség. Most úgy tûnik, mind a magyar úszósport, mind a város prominensei bizalmat szavazlak Dániel Andrásnak. Ha minden igaz lesz pénz, lesznek jelentõs versenyek Fehérváron és talán lesznek lehetséges, elszánt, sikerre vágyó gyerekek. (Ez utóbbi biztos!)

Persze nem úgy megy ám. hogy na gyerekek, mától világszínvonalon úszunk! Hosszú az út, meg ahogy mondani szokták rögös. Ahhoz, hogy valakibõl a világ legjobbja legyen nagyon sok minden kell. De attól, hogy nehéz még nem biztos, hogy lehetetlen.

Mindenesetre szeretném, ha 10-15 év múlva akár Dániel András, akár az összes többi érintettek azt legyenek kénytelenek mondani: meg sem próbáltuk.

Sáringer Károly Fotó: Jassó Erzsébet



Forrás: Fehérvári Polgár